Wifi nyomtató beállítása a gyárinál jobban

Végre nem kell már egy ideje a nyomtatókat kábelezni, oda teszem őket ahova akarom, de ezzel együtt megjelent egy új szívás, hogy miért nem akar nyomtatni a nyomtatóm mikor tegnap még semmi baja nem volt. A fő probléma a Windows és az altatás. Akiknek notebookjuk van (és talán az asztali gépesek is), azok rászoktak az altatásra, mert az nagyon kényelmes, hogy nem kell leállítani a windows-t, egy gombnyomásra néhány másodperc alatt üzemkész újra. A probléma ott kezdődik, hogy a nyomtatók portot állítanak be a számítógépnek, amit a számítógép altatásból felébredés után néha elfelejt, néha meg nem, és akkor jön az anyázás és a gép újraindítása, vagy újra telepíti a júzer a nyomtatóját, de ettől legközelebb még újra meg fogja szívni. Erre megoldás a nyomtató ip cím alapú beállítása. És akkor kezdjünk is hozzá


Wifi nyomtató (az enyém Canon MG3000)

Ez már a harmadik wifi nyomtatóm, az első HP egy idő után folyton begyűrte a papírt, olyan dokumentumokat amivel el kellett számolnom, aztán az utolsónál elegem lett belőle és ököllel vertem szét a gépet. Második wifi nyomtatóm is HP volt, ez két év után meghülyült és ment a szemétbe. A harmadik nyomtatóm Canon, ugyanolyan szar mint a HP, mindhárom nyomtató közös hibája, hogy a lap aljától 3 centire már nem nyomtat, ajánlom mindenkinek hogy szegély nélküli nyomtatót vegyetek, mert a sima nyomtatók még a fénymásolt dokumentumok aljából is lehagynak kb 3 centit.


Kezdjük a routerrel

Először is lépjünk be a router-be, azon belül is a DHCP / DHCP Client List menübe. Ilyen minden routerben van, csak lehet hogy nem így néz ki. A DHCP Client List-ben láthatjuk, hogy mik csatlakoztak a routerhez, esetemben ip kamera, telefon, számítógép, és szégyen szemre unknown a mi nyomtatónk (ez nem beállítható, az eszköz adja meg a nevét a routernek). Írjuk fel a nyomtató MAC address számát, és nézzük meg, hogy milyen szabad hely van még, esetemben a 192.168.0.104 lenne szabad (de akár lehetne 192.168.0.110 is)


Address Reservation

Lépjünk be a DHCP Address Reservation oldalra, ott az Add New gombra


új kliens hozzáadása

Ide beírod a nyomtatód MAC address számát és az ip címét. Én már csak mutatom, nekem már be van állítva.


beállítások mentése

Előfordulhat, hogy újra kell indítani a router-t, ez routerként változhat.


És akkor a számítógépen

A windows keresőbe beírjuk hogy nyomtató. Ezt a részét csak azért írom, mert hülye egy menüje van a windows-nak, így könnyebb lesz

Nyomtatási sor megnyitása

Ez az az ablak, ami nyomtatás közben látható

Tulajdonságok

Itt van alapból beállítva a TCP port, ezt felejti el néha a gép

A nyomtató TCP/IP címét javítsuk át az IP címünkre

A router változhat, a router IP címe sem biztos hogy 192.168.0.1 alapból, de ha a fenti logikát követed, akkor menni fog a dolog. Fentebb írtam, hogy a számítógép néha elfelejti a TCP portot, de lehet hogy a router felejti el, ezt nem tudom biztosra megmondani. Azért gondolom hogy a számítógép, mert a gép újraindításával mindig megoldódott a probléma. Most hogy IP címet állítottunk be a nyomtatónak, biztos hogy nem lesz olyan többet, hogy altatás után a nyomtató nem üzemkész.